News
A farm rókáknak számtalan színváltozata létezik, a legelterjedtebb az ezüst és a vörös. Mindkét színben létezik olyan változat, amiben lehet fehér minta is. Ilyen vörös és fehér mintázatú a most ...
„Múlt szombaton, amikor a templomban voltam, az egyik pap odajött hozzám, neki nem volt kétsége, hogy a testvérem lesz az” – mondta John Prevost, a csütörtök este pápává választott Robert Francis ...
A nyilatkozat szerint az imádság nem pusztán kiegészítő gesztus, hanem „igazi erő”, amely elősegíti az egyház egységét Krisztus Testében. Ferenc pápa utolsó éveiben rendszeresen kérte a híveket, hogy ...
Egyetlen raktárból töltenék fel a gyógyításhoz használt anyagokkal a kórházakat, az OKFÖ pedig pedig a havi finanszírozás 10 százalékáig inkasszózhat a kórházaknál – a Belügyminisztérium közzétette ...
valótlan nyilatkozat esetén megfoszthatják az EP-képviselőt mandátumától. A javaslatot a közvélemény lex Magyar Péternek keresztelte el, mivel a TISZA Párt elnöke úgy gondolja, szerint ezzel akar tőle ...
Van tehát két nyilatkozat, az egyik egy friss, kézzel írt, személyesen Portiktól, míg a másik egy korábbi egy meg nem nevezett személy által közjegyző előtt tett nyilatkozat, amit egyszer már ejtett a ...
„Ránézve Magyarországra, és a térség többi országára, olyan ez, mint a mennyország, a politikai vezetés ugyanis megvédi az embereket és a kultúrát” - jelentette ki Donald Trump Jr. a Portfolio ...
De vajon mi áll a meglepő viselkedési minta mögött, és milyen hatása lehet a piacra, ha a profik az oldalvonalról figyelik, ahogy a kisbefektetők átveszik az irányítást? Ennek jártunk után. Május 8-án ...
A Tisza Párt elnöke hangsúlyozta, egyik legfőbb programpontjuk, hogy a mintegy 8000 milliárd forintnyi felfüggesztett uniós forrást visszaszerzik. A Tisza Párt európai parlamenti képviselői mindig is ...
Ifj. Növényi Norbert nem kertelt: kész meghalni a ketrecben, hogy bebizonyítsa, Magyarországnak helye van az MMA világtérképén. A fiatal harcos szombat este lép szorítóba a HEXAGONE első magyarországi ...
„Ez egy szerencsétlen nyilatkozat volt. (...) Sprînceană úr lehetett volna körültekintőbb is, mert ez egy kényes téma. (...) Szerintem nem kellett volna ilyen nyilatkozatot tennie, de ez a ...
Lawyers for a Florida man on death row are seeking to halt his upcoming execution, arguing that his obesity and health conditions could cause his chosen method of lethal injection to go wrong ...
Some results have been hidden because they may be inaccessible to you
Show inaccessible results