Az elmúlt időszakban semmi mást sem hallottunk, hogy mennyire szenved a magyar jármű- és akkugyártás. Ebben a helyzetben a ...
Ez azt jelenti, hogy a magyar focista heti fizetése 65 962 font, vagyis nagyjából 31 millió 692 forint. Szoboszlai ezzel a ...
A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n azt írta, hogy a személyi sérüléssel járó baleset 17 óra után ...
Oroszországban őrizetbe vették a vezető mezőgazdasági vállalat, a Ruszagro alapítóját. Az ügyészek csütörtökön Vagyim ...
Eddig a hivatalának saját becslése szerint is az összeg töredékénél jár. Rövidesen véget érhet Elon Musk megbízatása az ...
A volt őrmester az utolsó szó jogán azt mondta, mindent megbánt. A hadbíró bűnösnek mondta ki a két rendőrt jogellenes fogva ...
Az Európai Unió mesterséges intelligenciát szabályozó rendeletével megy szembe a gyülekezési törvény március 18-án elfogadott ...
Egy tapodtat sem tudott közelíteni az elmúlt két évben Magyarország az egy főre jutó GDP-ben az EU-átlaghoz, pedig a magyar ...
Marco Rossi évek óta hadakozik azokkal a kommentelőkkel, akik kritizálják a munkáját vagy a válogatottat, és a törökök elleni ...
Az Európai Ügyek Bizottságának képviselői a héten Bóka Jánosnak is levelet írtak, melyben a magyar kormányt arra kérték, ...
Az Európai Parlamentben ma már a Fidesszel egy frakcióban ülő szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt első sikerkorszakában ...
Kecskeméti László örült az ajándéknak, azt mondta, szívesen várja a kutyapártosokat, hogy együtt szereljék fel.